magyar | english | deutsch

Német gondok

2010-05-14 14:24:28
A szigorú és következetes Németországban is egyre nőnek a gazdasággal kapcsolatos bűncselekmények.


A KPMG – a világ négy legnagyobb számvitellel foglalkozó cégeinek egyike – kutatásai szerint Németországban az utóbbi három évben huszonhatról harminchét százalékra ugrott azon cégek aránya, ahol történt valamiféle gazdasági bűneset. Érdekesség, hogy az esetek többségét az internet segítségével követték el, vagyis a bűnözőket, illetve a sértetteket sem feltétlenül kell az országon, vagy akár a régión belül keresni, a bűn átível a – már szinte csak jelzésképpen létező – határokon. A legtöbb kárt a kartellezés, a pénzmosás és a korrupció okozta – még Németországban is.
A legmegdöbbentőbb következtetése a KPMG-nek az, hogy a gazdasági válság hatására a cégek a romló biztonsági helyzet ellenére is inkább ezen a területen próbálnak meg spórolni, hatalmas rizikót vállalva a rövidtávú, kis mértékű haszon reményében. A cégek sokszor még a legkézenfekvőbb, olcsó és egyszerű biztonsági intézkedéseket sem hozzák meg, mivel a profitorientáltság kockázatvállalásra ösztönzi őket. Azonban a legcsábítóbb megoldásokkal lehet a legnagyobb károkat elszenvedni. Vajon megéri-e feladni a biztonságot a kétes profitért
Iroda:
Magyarország
SZÉKESFEHÉRVÁR
8000
Udvardi út 42.
Kapcsolat:
E-mail: info@vegrevalaki.hu
Telefon: +36 /22/ 502-254
Fax: +36 /22/ 502-255
Mobil: +36 /30/ 939-03-29